|
Számtalan ember életét keseríti meg a horkolás, bár ők maguk nem szenvednek tőle közvetlenül. A horkoló hang a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai) vibrációja révén jön létre. Alvás közben az izmok és a kötőszövetek ellazulnak, s a ki-be áramló levegő a felső légutak lágy szöveteit mozgásba hozza.
Mindenki horkolt már kisebb-nagyobb mértékben élete során, de nem minden eset tekinthető kórosnak. A ritkán jelentkező, enyhe horkantásoktól az egész házat betöltő, falrengető robajig négy fokozatot különböztethetünk meg. Enyhe: csak esetenként jelentkezik, főképpen akkor, ha valaki a hátán fekve alszik, és túl fáradt, illetve alkoholt fogyasztott vagy sokat evett. Mérsékelt: bárhogyan fekszik is az érintett személy, rendszeresen és gyakran jelentkezik a horkolás. Komoly: bármely testhelyzetben történő, egész éjjel tartó, hangos horkolás, amely még egy-két szobával odébb is hallható. Súlyos: igen hangos horkolás, független az alvás közbeni testhelyzettől, és az egész házban jól hallható. A horkolásnak számtalan oka lehet, ezek közül a leggyakoribbak: Gyenge izomtónus Az alvásnak különböző fázisit különíthetünk el. Az izmok és a szövetek azokban a szakaszokban lazulnak el leginkább, amikor a legmélyebben alszunk. Kedvez a horkolásnak a háton fekvés, mivel a nyelv - izmainak ernyedtsége miatt - hátracsúszik a felső légútba, így szűkíti annak nyílását, ezáltal erősítve a levegő áramlását. Idősebb korban a horkolás fokozódik, mivel a torok izomszöveteinek tónusa életünk folyamán jelentősen csökken. Elhízás Súlyosbítja a helyzetet az elhízás. A felesleges zsírréteg nemcsak a bőrünk alá rakódik, hanem a garatizomzat és a garatnyálkahártya közé is. A vastagabb nyak, toka úgyszintén szűkíti a levegőjáratokat. A túlsúlyos emberek általában keveset mozognak, így izomtónusuk egyébként is gyöngébb, szöveteik petyhüdtebbek lesznek. Szervi változások, alkati adottságok A torok- és orrmandulák megnagyobbodása szűkíti a felső légutakat, míg a csapott áll a nyelv hátranyúlását idézi elő, fokozva a nyelv hátraesését. Bizonyos betegségek (pajzsmirigy-elégtelenség vagy Down-szindróma) a nyelv megvastagodásával járnak, ami még inkább akadályozza a levegő szabad áramlását. Izgató és nyugtatószerek, jóllakottság Nyugtatók szedése, az alkoholfogyasztás, a túlzott jóllakottság felborítják az alvás természetes ritmusát, a szövetek a normálisnál hamarabb és nagyobb mértékben lazulnak el. Összepréselődnek a garat falai, s létrejön a horkoló hang. A dohányzás hatására a torok nyálkahártyái megduzzadhatnak, ami szintén szűkíti a levegőjáratokat. Orreredetű okok Heveny vagy idült felső légúti fertőzések a megbetegedés időszakában okozhatnak horkolást, ami a fertőzés elmúltával megszűnik. Az allergia, ingerlő anyagok (por, füst, egyéb légszennyezés) az orr nyálkahártyájának gyulladását okozhatják, így elzáródás keletkezhet. Első tünete lehet az erős horkolás az orr, az orrgarat vagy az arcüreg duzzanatainak, daganatainak. Az orrsövényferdülés és az orrpolip szintén akadályokat állítanak a levegő útjába.
JELENTKEZEK ALVÁSVIZSGÁLATRA
|